I. Falusi Vendégasztal Konferencia

I. Falusi Vendégasztal Konferencia -
Terítéken a falusi vendégasztal problémái

Az I. Falusi Vendégasztal Konferencián megvitatásra kerültek a fogalmi, nyilvántartásba vételi, élelmiszerhigiéniai, adózási és értékesítési kérdések. 
 

“A falusi turizmusban érdekelt szolgáltatókat tömörítő szövetségek és a hatóságok tavaly októbere óta szakmai munkacsoportban dolgoznak a falusi vendégasztal szolgáltatást nehezítő problémák megoldására a turizmusért felelős helyettes államtitkárság kezdeményezésére” – mondta Gyenizse Dorottya, a Nemzetgazdasági Minisztérium főtanácsosa, aki a falusit turizmussal összefüggő intézkedésekről tartott előadást az I. Falusi Vendégasztal Konferencián.

A rendezvényen elhangzott a kistermelői és a falusi vendégasztal szabályozás szétválasztása, a tevékenységi kör besorolásának tisztázása és ezzel összefüggésben a bejegyzéssel kapcsolatos hatósági jogalkalmazói anomáliák felszámolása.

A résztvevők megtudták, hogy szükséges lenne engedélyezni, hogy a falusi vendégasztalra a szolgáltatók más kitermelőktől is vásárolhassanak alapanyagot, továbbá enyhüljenek az általuk előállított és kínált élelmiszerekre, tájjellegű ételekre vonatkozó higiéniai előírások. Utóbbi a szakmai szövetségek által egyeztetett speciális jó higiéniai gyakorlat kidolgozásával valósulhat meg, a közös szakmai munkában szintén részt vevő Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal jóváhagyásával.

Fedezze fel meg Magyarország vendéglátóit, szállásadóit és kistermelőit egy helyen.